A Jankó Ablak weboldalak 9 éven átívelő története

Tekintsék meg honnan indultunk és merre tartunk a fejlődés és haladás útján, ráadásul egy meglepetéssel is készülünk!

A jubileum évéhez közeledő online világban való jelenlétünk ösztönzött minket arra, hogy visszatekintsünk a múltba és felidézzük, honnan is indultunk.

Az online térben való jelenlét szükségességét, a folyamatos és naprakész tartalmak szolgáltatását mindig fontosnak tartottuk, éppen ezért 2010 óta érhető el weboldalunk, mely az évek során többszöri megújuláson esett át:

A 2010-ben induló weboldalunk akkor minden igénynek és elvárásnak megfelelve mutatta be cégünket a nagyvilágnak:

Janko_Ablak_weboldal_hir (2).png

 

A folyamatos fejlődés cégünk egyik kiemelt értéke, a változó igényekkel pedig weboldalunk tekintetében is igyekeztünk lépést tartani, így készült el második generációs honlapunk:

Janko_Ablak_weboldal_hir (1).png

Janko_Ablak_weboldal_hir (1).jpg

 

Cégfilozófiánk három alappillérét szem előtt tartva készítettük el jelenlegi weboldalunkat, mely a minőséget, az egyediséget és az innovativitást hivatott megjeleníteni. Az elegáns kinézet mellett, kiemelt figyelmet fordítottunk a könnyű kezelhetőségre, az átlátható felületekre, az információk széles körű átadására.

 

Évfordulónkhoz közeledve MEGLEPETÉSSEL szeretnénk kedveskedni, ismét megújulunk, örömmel tölt el bennünket, hogy hamarosan bemutathatjuk a 4. generációs weboldalunkat!

Janko_ablak_40_logo_1.png

 

Már nem kell sokat várni, jövő héten minden kiderül!